KÖZLEMÉNY, ÁLLÁSFOGLALÁS!

Tartalom felhasználási irányelvek

Tartalom felhasználási irányelvek:

A jelen internetes felületen található, külön nem jelölt képek saját szerzői, az illusztrációk pedig saját szellemi tulajdont képeznek!

A tartalom felhasználása más felületeken csak és kizárólag a fejlécben szereplő címen keresztüli kapcsolat felvétellel, vagy a jelen oldal forrás megjelölésével engedélyezett!

Az oldalon szereplő mások általi hozzászólásokért és szabad véleményformálásokért személyes felelősséget nem vállalok!

Köszönöm mindenki megértését.

2013. április 30., kedd

Éljen Május elseje!

Bizonyára még sokak emlékszünk a munka ünnepeként ismerté vált rendezvényekre, melyeken sokan részt vettünk a szocializmusban. 
Ennek a rendezvénynek közösségi összetartó ereje volt, bár talán sokak nem szerették kötelező jellegét, bár vannak akik azt vallják, hogy nem is volt köztelező a részvétel akkoriban ezen eseményen.  
Most már más világot élünk és szabad Május 1-e van, így ezt sokféleképpen sok helyen ünnepeljük!

Nézzük meg honnan ered a munka ünnepe: A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt, minden év május 1-jén tartandó ünnepség, hivatalos állami szabadnap, mely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni.
Május 1-je hasonló tartalommal katolikus ünnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje (Jézus nevelőapja) tiszteletére. (Az ugyanerre a napra eső kereszténység előtti európai pogány ünnepek, mint például a Beltane, vagy a hagyományok, mint a májusfa állítása, más eredetűek és tartalmúak.)

2013. április 28., vasárnap

Melyik országban nehezítik meg a rászorulók életét?

 (Képek forrása: facebook)

Erre a fenti kép is választ nyújt, amely szerint Magyarországon!
Orbán Viktor és a Fidesz az ígérték, hogy megkönnyítik a rászorulók életét, de ennek az ellenkezőjét tették.
Miért is gondolom ezt így és miért is érzik ezt mások is így?
Ma hazánkban sokan nem találnak munkát, négy millióan élnek a létminimum alatt, ebből másfél millióan mély szegények, akik között ötszázezer gyermek napi megélhetése is nehézkes, különösen annak a háromszáznyolcvanezer éhezőé, akiket reggelente korgó gyomorral kísérnek el a szülök óvodába, vagy éppen az iskolába.

Ma Magyarországon sok millió munkahely, Kaposvár városában sok ezer hiányzik!
A korábbi kormányok idején, aki önhibáján kívül munkanélkülivé vált azok számára elérhető volt még 2010-ben is az álláskeresési támogatás, amely ekkoriban két szakaszból állt: Álláskeresési járadék és amennyiben az állástalan megfelelt a további feltétetnek, akkor a járadék kimerítése után Álláskeresési támogatásban is részesülhetett, mindezt 6 hónap időtartamban.
A jelenlegi kormányzat Orbán Viktor vezetésével megszüntette az Álláskeresési támogatást, így lecsökkentve a korábbi 6 hónapos támogatási formát 3 hónaposra. Tehát 2013-ban az állástalanok számára már csak az Álláskeresési járadék maradt meg, amely maximum 3 hónap, azaz 90 nap időtartamban vehető igénybe. Ezzel egy időben csökkent a járadék folyósításának összege is, így a korábbiakhoz képest alacsonyabb lett.

A korábbi kormányok idején a Minimálbér összege a nem szakképzetek esetében 2010-ben havi bruttó 73 500 Ft volt, melyből a dolgozó nettó 60 250 Ft-ot kapott kézbe. Tehát itt magát a munkavállalót, nem pedig a -munkáltatót mindösszesen 13 250 Ft-nyi adó és járulék teher sújtotta.
2011-től jelen FIDESZ kormány is folyamatosan emelete az emberek minimálbérét, azonban az tapasztalható és az érezhető, hogy inkább a béreket terhelő adó és járulékterhek nőttek meg túlságosan.
A 16% SZJA-val Orbán Viktor és társai elvettek a szegény emberektől és adtak a gazdag embereknek!
Kivették a családi adójóváírást, megemelték a béreket terhelő adóterheket! Ma 2013-ban egy szakképzetlen munkavállaló bére havi bruttó 98 000 Ft, melyből nettó 64 190 Ft-ot vihet haza a kiszolgáltatott munkát végző ember, mert az előzőekben leírt adó és járulékterhekhez képest a korábbi 13 250 Ft-helyett napjainkban 33 810 Ft-nyi adó és járulék teher sújtja a becsületes munkavállalókat!

Azok az emberek akiknek volt Magán-nyugdíjpénztári megtakarítása azok is súlyosan csalódtak, mivel a második Orbán kabinet minden előzetes felhatalmazás nélkül lenyúlta a többségében még fiatal munkavállalók e jellegű megtakarításait! A magánnyugdíj pénztári szektornak több mint hárommillió tagja volt. A szektor háromezer milliárd forint feletti vagyont kezelt – egészen 2011-ig(!)
A kivonás miatt senki nem tud semmit arról, hogy ez a  pénz ténylegesen hova került.
 
Ma Magyarországon Orbán Viktor és barátai megkülönböztetik a Köz-foglalkoztatottakat és állandóan sértegetik és megalázzák azokat az embereket, akik számára nem tudnak, vagy nem akarnak normális és mindenki számára elfogadható munkahelyet felajánlani. 
Ezt miért érzem így? 
Nos egyszerű rá a válasz: a korábbi MSZP kormányzat idején egy szakképzetlen közmunkás, azaz ahogy ma nevezzük köz-foglalkoztatott dolgozhatott egy évben 12 hónapig, napi 8 órában. 
Mi van most? 
Jobb esetben dolgozhat csak a közmunkát vállaló napi 8 órában, mivel többségében több a napi 6 órás foglalkoztatás mint a nyolc. Ha szerencséje van az adott polgárnak, akkor legfeljebb csak 9, különleges esetekben dolgozhat csak 12 hónapig. Az általános gyakorlat szerint egy átlagos köz-foglalkoztatott csak napi 6 órát és csak legfeljebb 5 hónapot tud dolgozni, ezt is megalázóan alacsony éhbérért!
A korábbi MSZP kormányzat idején egy napi 8 órát dolgozó köz-foglalkoztatott kereste, ha nem volt szakképzet is elérte havonta a nettó 60 250 Ft-ot! Ma ez az összeg a FIDESZ által megkülönböztetett új rendszerben mindössze csak havi  nettó 49 453 Ft -8 órai nem szakmunkáért, 6 órában ugyan ez már csak 37 089 Ft.
A fentekből jó látszik, hogy a második Orbán kormány kivett  Köz-foglakoztatott emberek zsebéből és havi megélhetéséből is 15-20 ezer forintot!

Akik nem tudnak közmunkán elhelyezkedni és az elsődleges munkaerőpiacon sem találnak munkát azok számára is nehezebbé vált a megélhetés.
Miért?
Mert az aktív korúak ellátásának összege is jelentősen lecsökkent a korábbi MSZP kormányzat idején folyósított havi 28 500 Ft helyett havi 22 800 Ft-ra, mely összeget Orbán Viktor és társai tovább csökkentenék, sőt már olyan információk is napvilágot láttak, hogy ezt az ellátást el is vennék az önhibájukon kívül munkát nem találó személyektől!

A fentekből már talán érezhető az, hogy csökkentek a bérek és a rászorulók életét enyhítő támogatások, viszont még egy dolgot tudnunk kell ez pedig az, hogy még a hivatalos mutatók szerint is elviselhetetlenül drágultak az élelmiszer árak!
tej +17%
kenyér+19%
tojás+25%
liszt+41%
cukor+56%

Ezek után én már nem hiszem el, hogy Magyarország Jobban Teljesít!
Önök,Ti elhiszitek a fenti állítást?

2013. április 27., szombat

Melyik országban nem tartják be az ígéreteket?

Erre a címre a válasz, hogy Magyarországon!
Az emberek többsége azt tapasztalja és azt érzi, így magam is, hogy Orbán Viktor sohasem akarta betartani ígéreteit.
Orbán Viktor Miniszterelnök úr és kedvenc szlogenje...
  (Kép forrása: facebook)

Miért is mondom ezt, hát azért mert 2010-ben A FIDESZ-KDNP 1 millió új munkahelyet, 7%-os gazdasági növekedést és azt ígérte az embereknek, hogy 2012 az elrugaszkodás éve lesz. Ezekről Orbán Viktor az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt 2010 szeptemberében.

Nézzük meg mit is hozott az elrugaszkodás éve a 2012:
3,5 %-kal zuhantak a reálbérek
17 ezerrel kevesebb piaci munkahely jött létre
1,7%-kal visszaesett a gazdaság
42%-kal csökkentek a nemzetközi befektetések

2013. április 26., péntek

Melyik országban a legmagasabb az ÁFA?

Ma Magyarországon a legmagasabb az Általános Forgalmi adó azaz az ÁFA. 
A korábbi kormányok idején is a legmagasabb kulcs 25% volt. 
Az MSZP kormányzat idején Bajnai Gordon minisztersége alatt csökkent egyes élelmiszerek adótartalma, ekkor lett például a Tej 18%-os Áfa tartalmú és a mai napig is ennyi adó terheli például ezt a terméket.

2010-ben Orbán Viktor azt mondta, hogy a "Kormány első intézkedése az adócsökkentés lesz.". 

Nézzük meg mi lett belőle.
2012-ben a második Orbán-kormány 25-ről felemelte 27%-ra a termékeket és szolgáltatásokat terhelő Általános Forgalmi Adót, azaz az ÁFÁ-t.

Az ÁFA megemelése mellett további a megélhetést nehezítő intézkedések is bevezetésre kerültek új adók formájában, továbbá a korábbi adónemek is emelkedtek, bár mindezek ismeretében jól hangzik a Rezsicsökkentésként elhíresült az évtized átverését megtestesítő nem igaz mondás.

Nézzük meg mik is  a megnövelt adónemek:
ÁFA, EVA, jövedéki adó, cégautóadó, illetékek, környezetvédelmi termékdíj, egészségbiztosítási szolgáltatási járulék, munkavállalói nyugdíjárulék, szociális hozzájárulási adó a társadalombiztosítási járulék helyett

A fentiek mellett nézzük meg mik is lettek az új adók, melyeket bár azt mondják nem lehet át hárítani a  lakosságra, mégis mindenki számára érezhető terhet jelentenek:
Chips-adó, Sárgacsekk-adó, Telefonadó, Biztosítási adó, baleseti adó, Közműadó, Tranzakciós illeték, Ágazati különadók

Ezek után komolyan elgondolkodó az a kormányzati kommunikáció, hogy melyik országban Teljesít Jobban gazdaság?, vagy a nagy kék plakátokon a Magyarország Jobban Teljesít! felírat.

2013. április 23., kedd

Lesz-e baloldali összefogás?

Az elmúlt időszakban többször megkérdezték tőlem Kaposváron a tüskevári városrészben mindazok akiket eddig sikerült személyesen felkeresnem, hogy mikor lesz baloldali összefogás?

Mivel magam erre ez eddig nem tudtam egyértelmű választ adni úgy döntöttem, hogy magánemberként részt veszek a Kaposvári Polgári Szabadság Platform egyesület által szervezett rendezvényen, ahol vendégként volt jelen Bajnai Gordon volt kormányfő, aki az Együtt 2014 Választói Mozgalom képviselőjeként látogatott el Kaposvárra  a mai napon.
A rendezvényen mintegy 400 érdeklődő vett részt pártállástól és politikai hovatartozástól függetlenül.

Az érdeklődő emberek részére Bajnai elmondta, azt tervezik, hogy a hat hónapnál régebbi álláskeresőket ösztönzési rendszerrel segítik álláshoz a köz- és a versenyszférában, vagy átképzéssel segítik őket piacképes szakmához. A 35 év alatti fiatalok vállalkozásainak támogatására szintén kedvezményrendszert alkalmazna az „Orbán-Simicska rezsim” leváltására készülő ellenzéki tömörülés.
A hátrányos helyzetű térségben „új telepes” programot indítanának, hogy az elnéptelenedő falvakban ismét érdemes legyen élni és vállalkozni.
Bajnai elmondta, azt is, hogy az elmúlt 10-12 évben elrontott politika végletekig megosztotta az országot, rossz kormányzáshoz vezetett. E megosztás jelképeként a „haza nem lehetett ellenzékben”, de mostanában kormányon sincs, jegyezte meg a pártszövetség vezetője. Az unortodoxia fényevő-mutatványa miatt menekül a tőke az országból, mondta, ezért nincs munkahely, illetve az ígért egymillióból 500 ezer már létrejött – külföldön.
A kapkodó rögtönzés, a hatalommánia és a korrupció helyett a bizalmat kell visszaszerezni. A jómódúaknak kedvező egykulcsos adó és „egykulcsos rezsicsökkentés” helyett igazságos teherviselésről beszélt Bajnai. Kérdésre válaszolva kijelentette: véget akar vetni a politikai elszámoltatások-bosszúállások idejének, az igazságszolgáltatásra bízva a felelősségre vonást.
A bemutatkozó után egy lakossági fórumra is sor került, ahol a részt vevők kérdezhettek is a volt kormányfőtől.

Ami a lehetséges együttműködéseket illeti Bajnai úr elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek minden lehetséges erővel, így többek között a Magyar Szocialista Párt képviselőivel is.

Reméljük, hogy hamarosan lesz baloldali összefogás, mert Kormányváltásra van szüksége az embereknek, akik napi megélhetési gondokkal küzdenek.

2013. április 21., vasárnap

Köszönöm mindenkinek a sok biztatást a kedves őszinte szavakat!

Az elmúlt napokban és a hétvégén több emberrel is beszéltem, mintegy 40 személyt kerestem fel otthonában Kaposváron a tüskevári városrészben.
Az emberek akiket megkerestem eddig nagyon szimpatikusak, barátságosak és őszinték voltak. Ezen emberek mind képben vannak az elmúlt nyocévezés, a kommunistázás és az elmúlt három esztendőben meghozott rossz kormányzati intézkedések eddigi hatásaival. Ezek az emberek nem buták és már látják a jelenlegi kormányzat által az évtized átverése címet is kiérdemlő, elsősorban hangzatos kampánycélt szolgáló rezsicsökkentés programjának árát, melyet az emberekkel fizetettnek meg az újonnan bevezetett adókkal.
Az emberek többsége bal oldali összefogást sürget, melyet magam is csak támogatni tudnék, hiszen Kormány váltásra van szükség és végre olyan változásokra melyek kis , de értelmes döntésekkel, lépésekkel segítenék azt 4 millió embertársunkat, akiknek napi megélhetése és létbiztonsága napról napra veszélyben van. 
Az emberek mind csak megerősítik azt, hogy hazánkban nem volt Kommunizmus, hanem Szocializmus volt és ez, ha nem is tetszett mindenkinek, azt mindenki elismerte, hogy létbiztonságban élt és nem napról napra esetleg munka és ellátás nélkül, mint napjainkban. Többen elismerték azt, hogy akkoriban tudtak mind saját házat építeni, venni és hogy jobban éltek a szocializmus évtizedei alatt mint a mai nagy szabadságban. 
Ebben a nagy szabadságban az emberek megélhetése és sorsa mind nehezebb nézzük az országos, vagy  a helyi szintet. Ezt a tényt mérlegelve minden ember akit megkerestem azok mindannyian egyet értenek és támogatták aláírásukkal a Magyar Szocialista Párt azon kezdeményezését, hogy lehetőség szerint legyen az alapvető élelmiszerek Áfája a jelenlegi 27, illetve 18 % helyett 5%-os. 

Magam ezúton is megköszönöm minden Kaposvári állampolgárnak, akik eddig segítették az MSZP kezdeményezését, azon  mintegy 40 tüskevári városrészben élő személynek pedig külön köszönöm, akikkel eddig sikerült családiasan elbeszélgetnem és akik szintén támogatták az aláírás gyűjtési akciót

Barátsággal:
Kemenczei Róbert

2013. április 11., csütörtök

Képekkel-Aláírásgyűjtés az alapvető élelmiszerek ÁFA csökkentéséért

Ez úton teszek fel ide is néhány képet, melyek Kaposváron készültek a  2013. április 08-án megtartott aláírásgyűjtésen. 
Az aláírásgyűjtést, amely az alapvető élelmiszereket terhelő általános forgalmi adó, azaz áfa csökkentés elősegítése miatt indult az MSZP aktivistái, mellett magam magánemberként és a szegény emberek képviselőjeként és volt közmunkásként segítettem.

Ezúton is köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki támogató aláírásával segítette a kezdeményezést!

Következzen pár kép az eseményről a http://www.kaposvari-hirhatar.hu/ szerkesztőségének jóvoltából!
 Magam is támogatom aláírásommal az akciót...
... invitálom az embereket...
...és akikkel megbeszélem a napi gondokat.

Kapcsolódó bejegyzés:

2013. április 9., kedd

Fht, közmunkásbér, köz-foglalkoztatottak szabadságolása

Korábban már érdekvédőként a Közmunka is Munka Blog képviseletében elektronikus levélben kerestem fel az Alkotmánybíróságot (Megkerestük az Alkotmánybíróságot...), majd az Alapvető jogok biztosát (Megkerestük az Alapvető Jogok Biztosát...) is a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításával és összegszerűségével kapcsolatban, valamint a köz-foglalkoztatottak bérezésével és szabadságolásával kapcsolatosan. Míg az alkotmánybíróság elutasította beadványomat, addig az alapvető jogok biztosa egy részletes válaszlevélben indokolta álláspontját, melyet ezúton is megköszönök minden érintett nevében.

Sajnos egyenlőre a felvetett problémák továbbra is fenn fognak állni, így előbb vagy utóbb újabb magasabb helyre leszek kénytelen fordulni akár Magyarországon kívül is!
Az alapvető jogok biztosának válaszát ezúton teszem közzé minden érdekeltnek, amelyet az alábbi képekre kattintva lehet nagyobban olvasni!

(A levél tartalma rákattintással nagyítható!)

Kapcsolódó egyéb oldalak:
Közmunka is Munka Blog: Megkerestük az Alkotmánybíróságot... bejegyzés
Közmunka is Munka Blog: Megkerestük az Alapvető Jogok Biztosát... bejegyzés

2013. április 8., hétfő

Aláírásgyűjtés az alapvető élelmiszerek ÁFA csökkentéséért

A mai napon Kaposváron a város más pontjai és területei mellett a tüskevári városrészben is elkezdődött aktivisták és segítők bevonásával a Magyar Szocialista Párt azon kezdeményezése, amely a jelenlegi élelmiszereket terhelő 27, illetve 18%-os általános forgalmi adó kulcsát megfelelő parlamenti és törvényalkotási döntés kedvezősége esetén 5%-ra mérsékelné. A jelenlegi kormányzó erő rezsicsökkentési intézkedéseihez benyújtott egyéni országgyűlési  képviselői indítvány egyenlőre nem került meghallgatásra és az országgyűlés napirendjére sem, ezért fontos, hogy kellő számú aláírásokkal megerősítésre kerüljön az a népi akarat, hogy esetleg csökkenhessen az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adó tartalma, vagy legalább is ennek lehetőségével foglalkozzon a kormányzó erő!

A mai eseményről a Kaposvári online hírhatár hírportál is beszámolt az alábbiak szerint:

Aláírásgyűjtéssel az Áfa-csökkentésért

Aláírásgyűjtést tartott a kaposvári II.Rákóczi Ferenc Tagiskolánál ma az MSZP, a Tüskevári városrészben.
Köztudott, hogy 2010-ben a kormány megszüntette az alapvető élelmiszerek alacsony áfa besorolását, ezt követően 27%-os áfát vezetett be, ami Európában a legmagasabb. Ezzel szemben a KSH 2013. februári adatai szerint ma Magyarországon a mélyszegénységben élők száma a másfél milliót is elérte. Az MSZP álláspontja, hogy ma Magyarország a megélhetési válság küszöbén áll. Ezért a párt aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy az alapvető élelmiszerek - például a tej, tojás, kenyér, egyes húsfélék – valamint a Magyarországon is termő egyes zöldség és gyümölcs félék áfáját a jelenlegi 27%-ról, 5%-ra csökkentse a kormány.
„Véleményünk szerint ezzel elkerülhető lenne a közvetlen szociális katasztrófa és a szegénységben élőknek is könnyebbséget jelentene az áfa csökkentés” - mondta el Kemenczei Róbert, aki - mint fogalmazott - a szegény emberek képviselőjeként, és volt közmunkásként vesz részt az aláírás-gyűjtésben. Az elkövetkező hetekben Kaposvár több pontján lesz elérhető az aláírás gyűjtő stand, mindenkit várnak, aki egyetért a kezdeményezéssel és aláírásával is támogatná az áfa csökkentést.

K.G

Ezúton is köszönöm magam, valamint köszönik a helyszínen önkéntes feladatot vállalt személyek is a hírportál munkatársainak és vezetésének a korrekt tájékoztatást!

2013. április 7., vasárnap

Vasuti közlekedés

Kaposvár vasúton is elérhető, viszont mindösszesen csak egy Intercity vonattal lehet a megyeszékhelyről eljutni a fővárosba. Bezzeg Pécs és Budapest között akár kilenccel is.
Néhány évvel ezelőtt magam is részt vettem, sőt a kezdeményezője voltam annak, hogy aláírásgyűjtés legyen a Somogy Intercity vonat megmaradásáért. 
Az aláírásgyűjtés mellett helyjegyeket is gyűjtöttek a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület tagjai.
Az akkori aláírásgyűjtésben a még akkor létező Szabad Demokraták Szövetsége is beszállt  aki egészen a parlamentig vitte a Somogy IC ügyét!
A város akkori vezetése nem nyújtott segítséget a vasútbarátoknak, mivel a polgármester úr a mai napig állítólag haragszik a vasútra, talán ennek is tudható az be, hogy Pécs és Budapest között jobbak a vasúti közlekedési lehetőségek, mint Kaposvár és  a főváros között!
A vonatot hála istennek az isteni gondviselés és a civil összefogás megmentette és az a  mai napig forgalomban van, igaz a korábbi színvonal mára jelentősen csökkent sajnos!

Tekintsenek meg  kettő korábbi médiatudósítást az aláírásgyűjtésekről:
Civilek a Somogy IC megmentéséért
Somogy vasútfüggő: gyűlnek már az aláírások az IC-ért
 


Sokszor eljátszottam már a gondolattal, hogy akár lehetne több és színvonalasabb vonatjárat is Kaposvár és Budapest között, és vissza viszonylatban is.  

A vasút barátai körében is felmerül néha egy-egy ilyen jellegű ötlet. Egy ilyen gondolat eredményeként ajánlom mindenkinek a Goldmark Intercity vonattal való képzeletbeli utazást.
A vonat a valóságban nem létezik, csak a képzeletünkben. 
A kisfilmet Mády Zoltán készítette, melyet minden érdeklődőnek ez úton is ajánlók.

2013. április 4., csütörtök

A rendőrgázoló ügye egész a polgármesterig érhet!

Újabb információk kerültek a nyilvánosság elé, a kaposvári FIDESZ-es volt városi önkormányzati képviselő ügyében, aki 2012 februárjában egy jogszerű igazoltatás alá vonáskor elgázolta a vele szemben eljáró közfeladatot ellátó személyt! Az intézkedő rendőrt állásból felmentették, sőt meg fenyegették, ezért külföldre vándorolt!

Ugye ismerős a sztori a Toldi iskola révén, ennek egyik védő aktivistája is külföldre menekült a helyi FIDESZ fenyegetései elől!

A médiákban kipattant hír kapcsán feltételezhetően érintett lehetett Szita Károly polgármester úr, illetve Buzás László városi rendőr főkapitány úr is, akik feltételezhetően védik a bűnös személyében Kovács József ex képviselőt! Ha így van, akkor  mindannyiuknak mielőbb távozniuk kell a közéletből!

Ajánlom mindenkinek az alábbi írást, amely a www.origo.hu cikke.

Ha valóban ezt csinálta, akkor egy ökör volt 

Igazoltatásnak indult, végül hivatalos személy elleni erőszak gyanúja és hosszú nyomozás kerekedett egy kaposvári rendőr akciójából, aki egy jogosítvány nélkül vezető volt képviselőt akart megállítani. A férfi nekihajtott a kocsival, majd megpróbálta megúszni a felelősségre vonást, és megígérte a rendőrnek, hogy tönkre fogja tenni. A rendőrt az eset után megdorgálták és áthelyezték - de inkább Ausztráliába költözött. 

Éppen egy éve, hogy hirtelen hat rendőrautó és tucatnyi egyenruhás jelent meg az egyik csendes kaposvári utcában. "Biztos, hogy nagy balhé lehet, nyilván nem véletlenül jöttek ennyien" - találgatott egy járókelő, egy másik pedig rablásra gyanakodott a Sonline.hu akkori tudósítása szerint. Végül kiderült: egy egyszerűnek indult közúti igazoltatás fajult odáig, hogy az igazoltató rendőrök erősítést hívtak, mert egy autós a falnak szorította autójával az intézkedő rendőrt. A férfit előállították, a rendőrt kórházba vitték, az ügyészség hivatalból nyomozást indított hivatalos személy elleni erőszak gyanújával.

Időközben kiderült, hogy a gyanúsított egy volt kaposvári politikus, aki 2010-ig önkormányzati képviselő volt a Fidesz-KDNP színeiben, és jelenleg is magas pozíciót tölt be az önkormányzati holdingnál, valamint tagja a település városfejlesztési, környezetvédelmi és műszaki bizottságának is. A rendőr azóta már leszerelt, szerinte ugyanis a felettesei megbüntették, amiért újra intézkedni mert a volt képviselővel szemben, akinek épp az eset előtt egy hónappal vette el a jogosítványát ittas vezetés miatt.
A Somogy Megyei Hírlap képe a rendőri akcióról 
 
A nyomozás azóta is folyamatban van a Kaposvári Nyomozó Ügyészségen, pedig időközben kétszer is leállították, arra hivatkozva, hogy nincs elegendő bizonyíték. Az érintett rendőr panaszára azonban a Somogy Megyei Főügyészség mindkétszer újra elrendelte a nyomozást, arra a videofelvételre hivatkozva, amelyet maga a rendőr készített az esetről, és már a nyomozás elején odaadta a nyomozóügyészségnek. Időközben a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomozást indított szolgálati visszaélés bűntettének gyanúja miatt.
Azt mondta, tönkre fog tenni
"Először 2012 februárjában intézkedtem ellene, ittas vezetés miatt - mondta az [origo]-nak Gálosi Szabolcs, az érintett rendőr. - Akkor bilincsben kellett elvinni vérvételre, mert aktívan és passzívan ellenállt." A rendőr szerint az egykori képviselő fenyegetőzött, és felemlegette azt is, hogy a belügyminiszter jó barátja. "Azt mondta, tönkre fog tenni" - állítja Gálosi.
A vérvizsgálat után a volt képviselő jogosítványát elvették, pár hétre rá azonban megint vezetni látták a férfit. A rendőrök szirénázva utánafordultak, és Gálosi állítása szerint több száz méteren keresztül követték, egészen a házáig. Ott Gálosi kiugrott a rendőrautóból, és a férfi kocsija elé szaladt megakadályozni, hogy beálljon a garázsba. A rendőrök erről készítettek video- és hangfelvételt is. 

A rendőr felvétele az igazoltatásról
Gálosi azt mondta, tudták a korábbi intézkedésből, hogy "problémás a személy", ezért kapcsolták be a mobiltelefon kameráját, majd egy hangrögzítőt. A videón látszik, ahogy a férfi bekanyarodik a garázsbejáróba, miközben a két rendőr kiugrik az autóból. Gálosi beáll az exképviselő kocsija elé, hogy az ne tudjon beállni a garázsba, a kollégája pedig feltépi az ajtót, amelyet a bent ülő férfi azonnal behúz, majd Gálosival nem törődve beáll a garázsba.
"A jobb térdem megsérült, megnyomta a gépkocsijának az első lökhárítója" - mondta Gálosi, hozzátéve, hogy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A kollégája azonnal beszólt rádión, jelentette, hogy "egy rendőrt elütöttek", ezután érkezett ki a tucatnyi egyenruhás. "Nagyon sokan lettek hirtelen" - mondta Gálosi. Őt elvitték a mentők, az exképviselőt pedig előállították, és a nála talált német jogosítványt a korábbihoz hasonlóan elvették tőle. 

Kétszer is leállították a nyomozást
A nyomozást hivatalból elrendelték hivatalos személy elleni erőszak miatt a Kaposvári Nyomozó Ügyészségen. Gálosi szerint mindkettőjüket kihallgatták, még egy bizonyítási kísérletet is elrendeltek, amelyen azonban az ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsított nem vett részt (ehhez egyébként joga volt).
Végül a nyomozó ügyészség bizonyíték hiányában leállította a nyomozást. Ez ellen Gálosi panaszt tett a Somogy Megyei Főügyészségen, amely ezután újra elrendelte a nyomozást. Ez sem járt sikerrel, közel egy év után újra leállították, az ügyészség szerint azért, mert nem volt kétséget kizáróan bizonyítható a gyanúsított bűnössége, azaz, hogy az exképviselő szándékosan ütötte el a rendőrt.
A Somogy Megyei Hírlap képe a rendőri akcióról 

"Akkor véletlenül ütött el? Ott álltam az autó előtt, egymás szemébe néztünk" - mondta Gálosi. Hozzátette, a kirendelt műszaki szakértő a videofelvétel alapján arra a következtetésre jutott, hogy ő egy folyamatosan mozgó kocsi elé ugrott be, és emiatt jutott arra az ügyészség, hogy nem bizonyítható a hivatalos személy elleni erőszak. Gálosi ezt másképp látja, szerinte a kocsi megállt a csukott garázsajtó előtt, majd miután ő elé állt, és a garázsajtó kellő mértékben kinyílt, a kocsi újra elindult.
Szóltam a múltkor is a belügyminiszter úrnak
"Amikor kijött a második megszüntető határozat, piszkosul bepöccentem, nem akartam elhinni" - idézte fel Gálosi, aki ezután újabb panaszt adott be. Ez azonban már egy olyan részt is tartalmazott, amelyben két rendőr felettesével, a kaposvári rendőrkapitánnyal és a Somogy megyei rendőrfőkapitánnyal szemben is panasszal élt. Azt nem részletezte, hogy pontosan mit írt ebben a beadványában, de a Kaposvári Nyomozó Ügyészség úgy értékelte, azok bűncselekményre utaló körülményeket tartalmaznak, így feljelentésnek tekintették, és a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást indított szolgálati visszaélés bűntettének gyanúja miatt.
A helyszínen felvett videó mellett Gálosiék egy hangfelvételt is rögzítettek. Ezen a rendőr szerint ő és a gyanúsított hallható, miközben utóbbi éppen telefonál. A beszélgetésből nem derül ki, kivel beszélt, de Gálosi szerint egy rendőrparancsok volt az. A beszélgetés során az egykori képviselő azt mondja, a rendőr bosszúból zaklatja. Elhangzik az is, hogy korábban már szólt Pintér Sándor belügyminiszternek, és azt kéri, küldjenek ki a helyszínre egy rendőrparancsnokot

A hangfelvétel leirata
Gyanúsított: Én bocsánatot kértem tőle, külön. Bosszúból csinálja a dolgokat, idejön a lakásomhoz, és a saját magánterületemen...
Rendőr: Ne hazudjon, csak az igazat!
Gyanúsított: Több tanú van rá, csak a saját területemen ideállt a kocsi elé. Csinálja a cirkuszt. Ne haragudjon, segíts rajtam, légy szíves, mert... Tényleg, küldd a parancsnokot ki, jó? Légy szíves! És akkor megbeszéljük. Én azért szóltam múltkor is a belügyminiszter úrnak, mert egyszerűen... Tudom, hogy jogszerű volt a dolog, de most még csak nem is jogszerű, jó? Mindent meg fogunk tenni. Tudtam vele beszélni, gyerekek. Hívjad, légy szíves! Köszönöm. Már ne haragudjon, én bocsánatot kértem!
Rendőr: Szálljon ki! Nem érdekel, szálljon ki!
Női hang: Nekem el kell mennem.
Rendőr: Szálljon ki! Az intézkedés ott kint volt megkezdve.
Gyanúsított: Tanúim vannak, hogy nem ott.
Rendőr: Igen? És ki látta?
Gyanúsított: Magánterületen. A feleségem, és ott áll a polgármester úr is, ott a polgármester úr, nézze meg!
Rendőr: Nem érdekel engem, szálljon ki! Ne játsszuk el ... úr , ne játsszuk el azt, mint a múltkor, mert most nem hóba fogom beletenni! Jobban fog fájni, jó?
Gyanúsított: Ne haragudjon! Ezt próbálja megcsinálni...
Rendőr: Megvárjuk. Akkor nem én fogom kivenni a kocsiból.
Gyanúsított: Itt a saját magánterületemen ilyet csinál?
Rendőr: Így van.
Gyanúsított: Hogy jöhet be magánterületre, ne haragudjon már?
Rendőr: Ott kint lett megkezdve az intézkedés.
Gyanúsított: Hogy jöhet be?
Rendőr: Kihúzta magát, próbálta kivonni magát az intézkedés alól.
Gyanúsított: Mi?! Elém állt és leállított? Ne haragudjon már!
Rendőr: Igen.
Gyanúsított: Igen?
Rendőr: Igen.
Gyanúsított: Ki látta azt, hogy elém állt és leállított?
Rendőr: Mondjuk a videofelvétel, de ne törődjön vele.
Gyanúsított: Hol? Ott elém állt és leállított? Ne haragudjon már! Itt ez magánterület.

"Az eset után lehordta a parancsnokaimat a rendőrkapitány, hogy miért kellett már megint inzultálni" - mondta Gálosi. Szerinte a feletteseinek nem tetszett, hogy lekapcsolta az exképviselőt. Három héttel az eset után a rendőrkapitány behívatta, és közölte vele, hogy visszahívják az utcai járőrszolgálattól, és beosztják sebességmérőnek. Ezt Gálosi egyértelmű büntetésként élte meg, szerinte egy rendőr sem foglalkozik állandó jelleggel sebességméréssel.

"Az ellenem beérkezett panaszokra hivatkozva mentettek fel a járőrszolgálat alól" - mondta Gálosi. Szerinte hároméves járőrszolgálata alatt valóban volt, hogy panasz érkezett rá olyanoktól, akik ellen intézkedett, de ezek mindig alaptalannak bizonyultak, és a felettesei soha nem dorgálták meg miattuk, ellenben az általa szállított statisztikáknak örültek.
Gálosi Szabolcs az igazoltatás után a helyszínen (a Somogy Megyei Hírlap képe)  

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon kérdéseinkre azt válaszolták, hogy az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat eljárást. Az ügyészség szóvivőhelyettese az [origo]-nak azt mondta, az ügyben gyanúsított kihallgatására egyelőre nem került sor. A Sonline.hu-nak az akkori somogyi rendőrfőkapitány azt mondta, a törvények szerint jártak el az ügyben. "Az érintett rendőrrel szemben semmiféle intézkedést nem tettem, az egykori képviselő nem a barátom" - mondta.
Ha ezt csinálta, akkor egy ökör volt.
Megkerestük az érintett exképviselőt, Kovács Józsefet, aki csak egy rövid nyilatkozatot volt hajlandó tenni. Azt mondta, alaptalannak tartja a vádakat, és megtette a szükséges jogi lépéseket. Arra a kérdésünkre, hogy a hang- és képfelvételen valóban ő hallható-e, nem válaszolt, ahogy arról sem szeretett volna nyilatkozni, hogy ismeri-e a belügyminisztert. A Belügyminisztérium azonban azt írta róla az [origo]-nak, hogy Pintér Sándor nem ismeri, és soha nem állt vele kapcsolatban.
Az [origo] több helyi fideszes képviselővel is beszélt, akik azt mondták, szóba került ugyan az eset közöttük, de frakcióülésen például nem merült fel, a részleteket pedig nem ismerik. "Ez az ő magánügye" - mondta egyikük, hozzátéve, hogy Kovács József 2010 óta nem képviselő, és nem is különösebben aktív a helyi politikai életben, "nem viszi a zászlót". Egy másik képviselő azt mondta, hogy bár nyolc éven keresztül volt képviselő, soha nem volt Fidesz-tag. "Ha valóban ezt csinálta, akkor egy ökör volt, ha nem, akkor a bíróság tisztázni fogja" - mondta.
Az önkormányzati tulajdonú Kapos Holding Zrt. - ahol Kovács igazgatói beosztásban dolgozik - szóvivője azt mondta, jelenleg is zajlik az ügyészség vizsgálata, és az ügyben az érintett is feljelentést tett hamis vád miatt. "Várjuk meg, hogyan zárul a vizsgálat, és amennyiben kell, megtesszük a szükséges lépéseket" - mondta a szóvivő.

Becsavarodás helyett Ausztráliába
Március végén a Somogy Megyei Főügyészség ismét helyt adott Gálosi Szabolcs panaszának, és újra elrendelte a nyomozó ügyészség által leállított nyomozást. A főügyészség szóvivője az [origo]-nak azt mondta, a nyomozó ügyészséget arra utasították, keressenek további tanúkat, és elemezzék alaposabban a videofelvételt.
Gálosi Szabolcs pár hónapon keresztül dolgozott sebességmérőként, végül beadta a felmondását, és leszerelt a rendőrségtől. "Be lehet csavarodni attól, ha az ember 10 órát ül egy kocsiban mindennap" - mondta. Azóta Ausztráliába költözött, és azt mondta, egyáltalán nem fél azoktól a perektől, amelyeket az exképviselő szándékozik indítani ellene hamis vád miatt. Szerinte a tények őt igazolják. "Nem várom azt az eljárástól, hogy börtönbe kelljen mennie, csak legyen tisztában azzal, hogy a rendőrnek meg kell állni" - mondta Gálosi.

Kapcsolódó bejegyzés:
Közbiztonság

Kapcsolódó legfrissebb médiahír:
Két és fél év börtön a rendőrgázoló exképviselőnek

2013. április 3., szerda

Civilek a környezetért, vasútért

Kedves barátaim, érdeklődők!

Tisztelt Kapostüskevári lakók!


Egyre közeleg az idei adóbevallások teljesítési idejének a vége, ezért ezúton is szeretnének segítséget kérni mindenkitől a kaposvári Verebély László Vasúttörténeti Egyesület tagjai  a városrészben található állomás épület további felújításához, állagmegőrzéséhez, környezetének ez évi rendben tartásához.

Segítséget nyújthat személyi jövedelem adójának 1%-os felajánlásával az 18770636-1-14 adószámra.

Sok kicsi sokra megy, ami Önnek egy perc az a civileknek nagy segítség!

Magam is segítem és támogatom a városrész állomásáért küzdő lelkes csapatot, ezért jó szívvel ajánlom mindenkinek az alábbi kis videót.

2013. április 2., kedd

Vagyonvédelem

Ma Magyarországon a személy és vagyonvédelemben munkát vállalók sincsenek biztonságban.
Ezt a szakmát nem ismerik el!
A járási munkaügyi hivatalokban is furcsán néznek az állampolgárra, például a kaposvári hivatalban is, mivel az OKJ-s biztonsági őr képzettség az a hivatal munkatársai szerint semmit sem ér, ha nincs mellette egy érettségi.  
A köz-foglalkoztatásban elhelyezkedő portásokat, településőröket és vagyonőröket is hátrány éri a bérkifizetés terén helyi és országos szinten. 

Napjainkban nem kötelező a vagyonvédelmi szakmai kamara tagjának lenni és mégis pont a vagyonőri szakmai kamara az, aki egy új kormányrendelet értelmében újra vizsgáztatásra, illetve tovább képzésre vált jogosulttá, ez több mint furcsa. 

A BM 68/2012.(XII.14.) számú rendelete kötelező képzést és vizsgát ír elő a vagyonőrök részére.
A jogszabályi változások érintik a vagyonőrök intézkedési jogait és kötelességeit, az állampolgárok érdekeit szolgáló panaszkezelést, a tevékenység és a bérek differenciálását hosszabb távon előmozdító minősítést, és az ezen intézkedéseket bevezető, illetve segítő képzést.
A képzésen való részvétel minden, személy- és vagyonőr igazolvánnyal rendelkező munkavállaló részére kötelező, így ők 2014. január 1-ig kötelesek teljesíteni a törvényben meghatározott képzési és vizsgáztatási követelményeket. A vizsgával nem rendelkezők a határidőt követően nem végezhetnek vagyonvédelmi tevékenységet (a tanúsítvány megszerzéséig).
A kötelező képzéssel újabb bőrt nyúznak le minden vagyonőrtől, kezdődött az igazolvány cserével, a munkaruhával, nincs táppénz, nincs túlórapótlék, átlag havi munkaóra 240-260 óra, mind ez nettó 80 ezerért.
A kamara nem tesz semmit! Mindenki tudja milyen áldatlan állapotok uralkodnak a vagyonvédelem területén. Most egy újabb pofont kapnak a vagyonőrök is az államtól.
A BM 68/2012.(XII.14.) számú rendelete szerinti kötelező képzés költsége 9.663 forint, a vizsga díja 1.932 forint. 
A kötelező továbbképzés jelen formája diszkriminatív, ugyanis azoknak nem kell elvégezni ezt a tréninget, akiknek rendőr, vagy bármilyen BM-es intézményben elvégzett végzettségük van, csak a vagyonőr és biztonsági őr végzettségűeknek. Az is diszkriminatív, hogy a vagyonőrökön kívül mindenki másnak (pl. közterület felügyelőknek, halőröknek, vadőröknek, természetvédelmi őröknek, stb.) a munkáltatóik fizetik ki az egész képzést, és nem vonják le a munkavállalóktól. Tehát csak a vagyonőröknek kell saját anyagi terhére kifizetni ezt a képzést.
Már az előző hónap közepén kellett volna indulnia a képzéseknek, de a BM többször vissza utasította a Kamara által elkészített tananyagokat, és még mindig nem indult sehol se ilyen tanfolyam, pedig van 120 ezer vagyonőr, akiknek a felét se fogják tudni levizsgáztatni, és már a 4. hónapban járunk az évből. Ekkora létszámot biztos, hogy nem fognak tudni levizsgáztatni, így vagy megbukik ez a rendszer, és kénytelenek lesznek eltörölni ezt a jogszabályt, vagy kitolják a határidőt még egy évvel.


Tény, hogy ma kevesebben dolgoznak a vagyonvédelmi szektorban, mint amennyi embernek erről végzettsége van. 
120 ezer embernek van vagyonőr igazolványa, viszont közülük  50-60 ezren dolgoznak hazánkban e szakmában. Miért? Mert a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni e munkakörben, mert sok a rendvédelemtől nyugdíjba vonult rendőr és katonatiszt, akik nyugdíjuk mellett a vagyonvédelem területén dolgoznak!

A szakmában elhelyezkedett őrök többsége az előírt mindenkori törvényes óradíjak alatt kap kézhez (2013-ban nettó 545 Ft a kötelező legkisebb órabér). Miért? Mert a lehetséges foglalkoztatók a legtöbbször nyugdíjba vonult rendőrt és katonatisztet alkalmazzák, mert ők kevesebbért is elvállalják a biztos nyugellátás mellett a melót.

Ami a törvényes óradíjak kifizetését illeti, ezt a legtöbb helyen nem tartják be a foglalkoztatók, melyre több példa is akad. Kaposvár Város Rendőrkapitányságán a fegyveres vagyonőrök nettó 250 Ft-ot, Fino-Food Kft. Kaposvár telephelyén nettó 350 Ft-ot, Kapos Volán Zrt. távolsági autóbusz pályaudvarán nettó 400 Ft-ot, de a Tesco és az OBI áruházakban is 350-450 Ft-os óradíjakat fizetnek ki. Ez nem elfogadható!

Kevés a lehetséges ilyen irányú munkahelyek száma és alulfizetett a szektor.
Sokaknak hiába van róla végzettségük nem vállalják el a felkínált munkát, mert törvénytelenek a felajánlott munkabérek és feltételek, így vagyok ezzel magam is.
Mi már egyszer elvégeztük az OKJ-s képzést, amely az igazolvány kiváltásával együtt munkaügyi központos támogatás nélkül 69 400 Ft-ba került! Tehát az eddig általam is kifizetett  69 400 Ft mellé még fizessek ki 11 595 Ft-ot, ami pénzlehúzás, azért hogy egyel talán dolgozni tudjak, tudjunk ebben  szakmában, ha véletlenül adódna egy mindenben törvényes lehetőség. Ráadásul 5 évente vizsgázzak is újból és újból (!) Hát nem mert azt mondta az a cég ahol a tanfolyamot többen is elvégeztük, hogy ezzel a végzettséggel amit kaptunk el fogunk tudni helyezkedni, meg azért sem, mert állástalanként, kevés pénz mellett ilyen luxuskaidásokra, hogy a kamarának jó legyen nincs keretem!
Régebben  a vagyonőri igazolványokat visszavonásig adták ki, más szakmáknál még igazolvány sincs külön, mint például pék festő, stb:.  Példaként az OKJ-s bizonyítvány is egy életre szól, ezért  hülyeség és indokolatlan újra vizsgázni hisz a vizsgán nem buktunk meg a követelményeket teljesítettük!
A bevezetett rendelet nem más, mint egy szankció és kényszer, mellyel tovább rontják a vagyonvédelem területén dolgozók esélyeit, valamint a vagyonvédelemben elhelyezkedni kívánó szakképzettséggel és érvényes vagyonőri igazolvánnyal rendelkezők elhelyezkedési esélyeit.  
Ha nem vizsgázol le nem dolgozhatsz holott azért szerezted ezt a szakmát hogy dolgozhass miért tiltanak el a munkavégzéstől?

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. Cikkének (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van az oktatáshoz, valamint a szakképzésben és a továbbképzésben való részvételhez.
A (2) bekezdés értelmében: EZ A JOG MAGÁBAN FOGLALJA A KÖTELEZŐ OKTATÁSBAN VALÓ INGYENES RÉSZVÉTEL LEHETŐSÉGÉT!!!
A törvény értelmében nem szabhatnak meg semmilyen képzési és vizsgázási díjat a munkavállalók terhére! Vagyis vagy az államnak, vagy a Kamarának kell biztosítani a dolgozók számára a továbbképzést, vagy pedig eltörlik a kötelezőségét, ill., hogy ez legyen a feltétele a vagyonőri igazolvány kiváltásának.

Az, hogy a Belügyminisztérium ténylegesen indokolatlanul kötelezővé tette a legkiszolgáltatottabb és legrosszabbul fizetett munkavállalók részére a kötelező továbbképzést, amit mindenkinek saját magának kell megfizetnie, valamint a munkáltatóknak is jelentős többlet költséget okoznak (nem pláne a válságos időkben), azzal megsértik az Európai Unió Alapjogi Chartáját.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 23. cikkének 1. pontja szerint minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez, és a munkanélküliség elleni védelemhez!

Ha egy szegénységbe taszított ember képtelen megfizetni a kötelező továbbképzés árát, és ezért nem tudja majd megújítani a vagyonőri igazolványát, majd emiatt lesz munkanélküli (jellemzően az állam terhére), akkor ezzel sérülnek az alapvető emberi jogai is, amit a fenti nemzetközi egyezményből idéztem, mert megfosztják a munkájától, és a megélhetésétől csak azért, mert nincs miből kifizetnie a továbbképzést. 

Annak biztosítására, hogy ne legyen megkülönböztetés az eljárásban, a szakmai vizsgát a munkakör tényleges követelményeire kellene korlátozni, és nem a foglalkozás megtartását, vagy annak megszüntetését kellene szolgálnia, ezért célszerű lenne, hogy a továbbképzés csak a munkakörök, azaz a konkrét őrzési ágazatok követelményeihez kapcsolódjanak. 

Érdemes még megemlíteni a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló Közösségi Chartát is, mely kijelenti, hogy a belső piac kiteljesítésének az Európai Közösség munkavállalói szociális helyzetének javulásához kell vezetnie, különösen az élet és munkakörülmények, a munkahelyi egészség és biztonság, a szociális védelem, AZ OKTATÁS, valamint A KÉPZÉS tekintetében! 

A Charta Első Címének 15. pontja alapján az Európai Közösség minden munkavállalójának joga van a megfelelő szakképzéshez, valamint ahhoz, hogy az így szerzett tudás révén anyagi előnyre tegyen szert a munkája során. Ha magasabb tudás szintet várnak el, akkor fizessék is meg! Azzal, hogy több tízezer Ft-tól elesik minden vagyonőr, azzal a saját, és a családjuk megélhetése kerül veszélybe, így nem, hogy anyagi előnyre nem tesznek szert a munkavállalók, hanem inkább méltánytalan anyagi hátrány éri őket a költségek és a jövedelmek kiesésétől.
Ez nem társadalmi igazságosság, hogy fölösleges költségekbe kényszerítik a munkavállalókat és a munkaadókat, csak, hogy a Kamara ismét nyerészkedni tudjon.
Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása szerint az állam kötelességének érzi a szegények megsegítését, de a kötelező továbbképzéssel, amit a munkavállalóknak kell fizetnie azzal, pont az ellenkezőjét teszi. A pénztelen embereknek ki fogja állni a kötelező továbbképzést, és a kieső időre járó jövedelmet? Senki!
Magyarország Alaptörvényének XI. cikk (2) bekezdése szerint kötelező oktatás csak az alapfokú (8 osztályos általános iskolai) képzés lehet, ami ingyenes mindenki számára. A többi képzés esetén, pedig az állam hozzájárul ahhoz, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen mindenféle más képzés (anyagi támogatással). Jelenleg a kötelező továbbképzés elvégzésére senki nem kap semmilyen támogatást, hogy a munkáját megtarthassa majd.(forrás: Független Vagyonvédelmi Szakszervezet )

Kaposváron a köz-foglalkoztatásban nincs az önkormányzati intézményekben portás, vagyonőr állás lehetőség és ez egyenlőre nem is fog változni a helyi munkaügyi kirendeltség vezetése szerint.  De, ha mégis lenne, akkor is törvénytelen havi 49 ezer forintos éhbérért érettségi nélkül.
 A helyi munkaügyi központ állásajánlatai között sem szerepel az elsődleges munkaerőpiacon vagyonőrzési területen állás ajánlat.

Magam magánemberként és a szakmában elhelyezkedni nem tudóként aláírtam a Az Emberi Jogok Képviselője által indított "Ne szívd a vagyonőr vérét! Menj el dolgozni!" című petíciót!
Összefogásra van szükség a vagyonvédelem terén is, ahogy  köz-foglalkoztatás és az élet más területein is! 
Igen összefogásra és a jelenlegi kormányzat leváltására, mert a nép éhezik, fázik, élni szeretne, tisztelgésesen dolgozni tisztelgéses munkabérekért, de nem diktatúrában!

petíció tartalma más érintettek számára is aláírható és elérhető ide kattintva: http://www.peticiok.com/